A kisteleki oviba délelőtt érkeztünk. Horváth Attila kiscsoportosai a legkevésbé sem lepődtek meg a vendégek láttán. Míg az óvó bácsi énekelt és gitározott, a Szivárvány ovi legkisebb lakói adni kezdték magukat: volt, aki gyorsabban kezdett táncolni, másvalaki hangosabban kezdett énekelni, és olyan gyerkőc is akadt, aki a nálunk lévő filmfelvevőt felfedezve megigazította ruháját.
A csoport életét firtató kérdések helyett néhány ovis félénken inkább a játékait választotta, ám a kiscsoport 'dumagépei' - mondandónkat meg sem várva - mesélni kezdtek. A kötelező bemutatkozás után szó esett a Szivárvány életéről, a kedvenc foglalkozásokról, mesékről, a Megasztárról. Attila óvó bácsi közben tolmácsolt, helyettünk is kérdezett, és ami a legfontosabb: mindenkire figyelt.
Horváth Attila - akit 14 éve folyamatosan kisgyermekek vesznek körül - szerencsésnek érzi magát, hiszen eddig minden csoportjával 3-4 éven át, azaz a kiscsoporttól a nagycsoportig foglalkozhatott. Az óvó bácsi szerint az óvódáskor kezdetén három dolog fontos igazán: zene, mese és sport.
Zene, mese és sport
- A gyerekeknek nem kell különösebben követelniük a zenét, kapják nagy adagokban. Reggel arra érkeznek, hogy kezemben a gitár, és eléneklünk közösen négy-öt dalt. A zenének hihetetlen mértékű feszültségoldó hatása van, ennek köszönhetően szinte zökkenőmentes a legkisebbek beszoktatása is. Ezekkel a gyerekekkel csak szeptember óta foglalkozom.
Az óvó bácsi elmesélte: Kisteleken működik egy művészeti általános iskola, ahol korábban nem indítottak gitár vagy bármilyen más hangszeres szakot, ám most már ilyen is létezik, és számtalan volt ovisa indult el ezen az úton.
- Ez a pálya rendkívül személyiségfüggő: a pedagógus csak azt sugározza magából, ami a sajátja. Én világéletemben kézilabdáztam, fociztam, és már most látom, a sport szeretete is átadódik a gyerekeknek - meséli az óvó bácsi, aki egyébként azt vallja: kiscsoportosoknak nem kell nagy testnevelés, elég az udvari mozgás, mászókázás, futkározás.
Attila korosztálya annak idején az általános iskola közepén kezdte a sportot, itt viszont már most létezik ovifoci is, vagyis a Szivárvány elkezdte a kisteleki Ronaldinhók kinevelését. Emellett persze mindennap tartanak egy kicsi játékos mozgást, ugrálást, birkózást, de a kiscsoportosok élete egyelőre arról szól, hogy jól érezzék magukat az óvodában.
Sejben Józseffel, a kisteleki óvoda vezetőjével irodájában beszélgettünk. A falon hivatalos papírok, mellettük gyerekrajzok. Persze a gyerekrajzokból van több. Az óvoda életéről, működéséről olyan lelkesedéssel mesél, mintha mindig is a világ legegyértelműbb életcélja lett volna számára, hogy gyermekpedagógusnak áll.
Óvó néni, óvó bácsi
- Véletlen folytán kerültünk Ópusztaszeren gyerekek közelébe. Mégis az az egy-két esztendő életem egyik legmeghatározóbb időszaka. Miután elkezdtük az 'óvóbácsiskodást', sosem éreztem kételyt, hogy egyáltalán alkalmas vagyok-e erre a feladatra.
Az intézményvezető szerint a kezdeti megilletődöttség Kisteleken már réges-rég elmúlt: a szülők természetesnek veszik, hogy az óvó nénik itt óvó bácsik. - Komolyabb fenntartásokat a szülők részéről kezdetekben sem éreztem, sőt rengeteg szeretetet és kedvességet kapok tőlük. És persze a gyerekektől.
Sejben József az egyik radikálisabb feminista nézetről hallva - ami szerint egy gyermek felneveléséhez az anyuka is tökéletesen elegendő - csak csóválja a fejét. - Az az egészséges, ha az anya mellett az apa is jelen van. Éppen elég csonka családot látok, és minden esetben észrevehető, hogy mennyire hiányzik a kicsinek az apaminta. Ha kell az oviba óvó bácsi, akkor már csak ezért is kell. A mintakövetés miatt. Egy csoportban az lenne az ideális, ha egy férfi és egy nő foglalkozna a gyerekekkel.
Sejben szerint egy apa más szemmel látja a gyermekét, az élet reális, gyakorlatias dolgait tanítja meg neki. Ahogy az óvó bácsik mondják: nem lehetnek anyák, sosem lehetnek elsők, de ha már arra törekszenek, hogy a lehető legjobb másodikok legyenek, azzal már rosszat nem tesznek a gyermeknek.
Főállású anyának miniszteri bért
A vezető szerint rendkívül nagy felelősség hárul az óvodákban dolgozókra, a főállású anyákra viszont még nagyobb. A megbecsülésük és a támogatásuk viszont ezzel fordítottan arányos. Sejben szerint egy főállású anyának legalább annyi fizetést kellene kapnia, mint egy miniszternek.
OviBlog
'Mocorgott bennem a hova tovább is, de igazából csak abban voltam biztos, hogy mi nem akarok lenni. Az óvodapedagógiai pálya felsejlett bennem - ha nő lennék, talán ezt választanám, de férfinak teremtődtem...' - emlékszik vissza a kezdetekre Horváth Attila blogjában a delmagyar.hu-n. '...Végül Ópusztaszeren kötöttem ki, ahol napközis állás nem volt, ám az oviban két hely is üresen tátongott. Rábólintottam, ami kissé zavarba hozta az igazgatót, hirtelenjében annyit mondott: felhívja a megyét, lehetséges-e férfiként dolgoznunk'. '...Szeptember elsején izgatottan ültem fel a reggeli buszra, hiszen ovis ballagásom óta nem voltam tagja a törpék intézményének'. '...Mosolyogva fogadtak, az első történet egy balatoni kirándulásról szólt, amit Emese mesélt, hogy ő akkora hajót látott, mint egy gép... Óvodáskarrierem valahogy így kezdődött 1988-ban...'
Szerző: Juhász László |
