2010. 09. 10., péntek - Nikolett, Hunor napja
 
 
 

 
 
 
 

 

   

Szablyavívók mérik össze tudásukat Kisteleken
Dátum: 2010.03.08 - Rögzítette: Müller Péter

A világ első nemzetközi szablyavívó bajnokságának ad otthont Kistelek március 13-án. A regisztráció még tart, eddig 9 országból jelezték részvételüket a sportág képviselői. Az 1848-49-es emlékversenyt hagyományteremtő szándékkal rendezik meg. Az összefogásból Csongrád megye, Kistelek városa, a Szegedi Szabad Vitézi Iskola, az Ősi Tűz Történelmi Vívóegyesület és a Rendezvényház is kiveszi a részét. Az eseményre közel 100 versenyzőt várnak.

Idén három napos programsorozattal tiszteleg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt Csongrád Megye Önkormányzata, ennek része a kisteleki szablyavívó bajnokság is – mondta el Sándor Attila megyei alelnök. Hozzátette, a hagyományőrzés és a sport szempontjából is kiemelt helyen szerepel ez az esemény, hiszen az idei esztendő az Egészség és Sport Éve Csongrád megyében.

Az alelnök azt is elmondta, hogy ugyanolyan sikeressé szeretnék tenni ezt a rendezvényt, mint az Íjásztalálkozót sikerült azzá tenni Ópusztaszeren; és a céljuk, hogy a városban tartsák, hogy a résztvevők évről-évre el tudják vinni a megye jó hírét szerte a világban.

Az I. Nemzetközi Szablyavívó Bajnokságra érkeznek versenyzők Erdélyből, a Felvidékről, Angliából és Bulgáriából, illetve várnak még sportolókat Svájcból, Németországból, Ausztriából, Ukrajnából és Lengyelországból. A bajnokságot kísérőprogramok egészítik ki, a Sportcsarnok mellett lesz népi kézműves vásár, veteránjármű találkozó és például 1848-as fegyvertörténeti bemutató is.

Szeged, 2010. március 4.
Csongrád Megyei Közgyűlés Sajtószolgálata


Keresett kifejezés:

 
 
 

 
 
Látogatók száma:
39172 fő
 
 
     
 
A honlap a TRFC-SZP-2006 pályázat támogatásával jött létre

2007 © kistelek.hu |
segítség | oldaltérkép | kapcsolat