A hazai vidékfejlesztési intézményrendszer olyan pontjaiként állnak majd a vállalkozók, termelők, civilek rendelkezésére, amelyeken keresztül az agrártárca, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) önkormányzati és térségi koordinátori hálózata, valamint a Nemzeti Fejleszti Ügynökség tanácsadó hálózata is eléri a vidéken élőket, hogy pályázhassanak a több csatornán érkező milliárdos uniós és hazai támogatásokra.
Ezt az összefogást jelképezte, hogy a Csongrád megyében tegnap elsőként megnyílt kisteleki helyi vidékfejlesztési iroda avatásán ott volt Ficsor Ádám, az agrártárca szakállamtitkára, Ujhelyi István országgyűlési képviselő, az ÖTM államtitkára, Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselő, valamint Nagy Sándor országgyűlési képviselő, Kistelek polgármestere.
Ficsor Ádám maratoni, hétéves időtartamra meghirdetett futóversenynek nevezte azt az időszakot, amely előttünk áll: hosszú évek után először valós forrás áll rendelkezésre, Magyarország egymilliárd eurót fordít decentralizált módon a vidékfejlesztésre. Az irodák szeptember végéig a Leader-csoportokat szervezik, októbertől pedig négy hónapon át a helyi programokat dolgozzák ki. Hetven helyi csoport, Leader címet nyerve, kistérségenként átlagosan 2 milliárd forintot használhat fel programjaira, másik hetven helyi közösség pedig 1-1,5 milliárd forint fölött rendelkezhet majd. Ujhelyi István azt hangsúlyozta: a különböző tárcáknál egymást erősítő pályázati kiírásoknak kell születniük. Nagy Sándor szerint Kistelek egyedülálló térségi gazdaságfejlesztő kht.-t hozott létre három évvel ezelőtt, itt - a Rákóczi utca 4.-ben - kapott helyet a vidékfejlesztési iroda is. Eddig több mint 900 vállalkozó regisztrálta magát.
Szerző: Fekete Klára (Délmagyarország)