Kistelek város honlapja

Lakossági tájékoztató a szennyvízberuházásról

Tisztelt Kisteleki Lakosság!

Majdnem két év telt el azóta, hogy a város legnagyobb beruházása befejeződött. 2015. október 30-án átadásra került a kisteleki csatornahálózat és a szennyvíztisztító telep, amely azóta rendeltetésszerűen működik. Még 3 év van hátra a garanciális időszakból. Ezen időszak alatt továbbra is lesz lehetőségünk kijavíttatni az esetlegesen felmerülő hibákat, problémákat, ahogy ezt az elmúlt 2 évben is megtettük. Vannak olyan, a beruházással összefüggő garanciális javítások, melyeket már most látunk, de célszerű a város érdekében a garanciális idő végére ütemezni, melyeket akkor érvényesíteni fogunk (pl.: a jelenlegi kisebb süllyedések).

Már érezhetőek és kézzel foghatóak a környezetvédelmi célú projekt pozitív hatásai: tisztul a talaj, kevésbé szennyezett a talajvíz és a szintje is elfogadható mértékben csökkent.

Sokuk előtt ismert tény, hogy a beruházás a Kistelek és Térsége Víziközmű-társulat és Kistelek Városi Önkormányzat együttműködésével valósult meg. A társulat 2006-os létrejöttét, annak szükségességét jogszabályok, illetve az akkori pályázati feltételek határozták meg. Működése a mindenkori hatályos jogszabályoknak megfelelő volt és – miután a feladatát ellátta – 2017.06.01-ei dátummal, a zárómérleg elfogadásával, és az elszámolási eljárás lefolytatásával törlésre került a cégnyilvántartásból. A beruházás idején, a kivitelezési munkák alatt, majd azt követően is több alkalommal történtek ellenőrzések a szakmai és a törvényességi felügyeletet ellátó szervek részéről. Az önkormányzatot az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) minden részletre kiterjedően ellenőrizte és a támogatás felhasználását megfelelőnek, jogszerűnek találta.  A társulatot – lakossági kérelem alapján – a cégbíróság és az ügyészség is ellenőrizte. Az úgynevezett törvényességi felügyeleti eljárás alapos volt: kiterjedt a társulat működésére, a küldöttgyűlési határozatokra, az érdekeltségi hozzájárulás mértékére és annak felhasználására is. A szennyvízberuházáshoz kapcsolódóan a társulat működését mind a cégbíróság, mind az ügyészség jogszerűnek találta, egyetlen esetben sem állapítottak meg a hatályos jogszabályba ütköző szabálytalanságot.

A beruházás és a társulat működésének ideje alatt társulati és önkormányzati oldalról is többször került sor lakossági tájékoztatóra, többek között az érdekeltségi hozzájárulásból befolyt összeg felhasználásával kapcsolatban is. A beruházás befejeztével és a társulat megszűnését követően most szükségesnek látom összefoglalt, a lényeges elemekre koncentrált tájékoztatást adni, tekintettel arra is, hogy a városban valótlan, minden jogi, gazdasági és ésszerűségi alapot nélkülöző hírek, információk jelentek, jelennek meg. A szennyvízberuházás kapcsán a választás közeledtével egyesek saját politikai ambícióik, népszerűségük növelése érdekében igyekeznek, félinformációk terjesztésével, valótlan módon a lakosságot félrevezetni.

Erre tekintettel kérem, hogy minden esetben győződjenek meg az információk hitelességéről.

A lakosság többségének megelégedésére elkészült szennyvízberuházást, minden igyekezetünk ellenére sem sikerült 100%-ban pályázati forrásból megvalósítani. Mind a lakosságnak –a kiinduláskori 220.000 Ft-hoz képest jelentősen csökkentett 80.000 Ft érdekeltségi hozzájárulás formájában, hasonlóan a körülöttünk megvalósított más települések beruházásaihoz -, mind az önkormányzatnak plusz forrással kellett hozzájárulni a költségekhez, melyről a társulati küldöttgyűlés és az önkormányzat is határozatával szabályszerűen döntött és ennek megfelelően került sor az elszámolási eljárás (zárómérleg) megtételére is.

Nem pályázati forrásból épült meg további két öblözetet érintő csatornahálózat és a közcélú beruházással összefüggésben egyéb forrásból kellett megvalósítani út-helyreállítási programot, elsősorban a budapesti mérnökökből álló műszaki ellenőrök előírásai alapján.  Ennek keretében 11.980 m2 új aszfaltréteg helyreállítására került sor 9 utcát érintően, valamint 10.297 m2 nagyságrendben 16 utca tekintetében készültek útfelújítások, útalappal ellátott ún. „MACADAM” utak. Az utak mentén 1,5-1,5 m szélességben padkaépítés történt.

Mindezt a lakosság mellett a város képviselő-testülete döntésével még további több tízmillió forinttal támogatta annak érdekében, hogy lehetőség szerint ne maradjon a városban szilárd útalap és burkolat nélküli utca.

A fentiekre tekintettel -a megjelent valótlan híresztelések ellenére- nincs sem jogi, sem gazdasági lehetőség a már egyébként is csökkentett összegű 80.000 Ft lakossági érdekeltségi hozzájárulás visszafizetésre, ugyanis ez a rögzített módon felhasználásra került a beruházásnál.
Tény egyúttal az is, hogy az idáig nem fizetők aránya csekély (a tényleges összbekötési 2823 számhoz képest, annak csak közel 3,5 %-a rendezetlen) a lakosság többségéhez képest, mely utóbbi lakosoknak ezúton is köszönöm a pozitív hozzáállását.

A Polgármesteri Hivatal a hatáskörében lévő adók módjára történő végrehajtási eljárást minden nem fizető lakos esetén lefolytatja, jogszabályi kötelezettsége alapján.

Végül, de nem utolsó sorban ezúton is köszönöm azon lakosoknak az együttműködését, akik partnerek voltak a sikeres beruházásunk megvalósításában. Egyúttal el kívánom azt is mondani, hogy a város életében ezen beruházás volt az egyik legkomolyabb, legnagyobb volumenű beruházás, mely már csak a 10 éves intervallumból kiindulva is mindvégig politikasemleges beruházásként került lebonyolításra, ezért a támadások helyett az építő jellegű segítséget szívesen vettem, vettük volna.

Kérem a Tisztelt Lakosságot tájékoztatásom tudomásul vételére és arra, hogy a beruházással kapcsolatos hiteles tájékoztatás érdekében minden esetben engem, Kistelek Város Önkormányzatát, vagy a Polgármesteri Hivatal illetékeseit keressék, akik készségesen állnak rendelkezésükre.

Kistelek, 2017. október 17.            

Tisztelettel:
Nagy Sándor - polgármester

AJÁNLÓ