Kistelek város honlapja

Tápai Antal - szobrász

(1902. április 6., Kistelek - 1986. szept. 20., Szeged)          

Szegeden járt polgári iskolába, de szülei szűkös anyagi helyzete miatt továbbtanulni nem volt lehetősége. A MÁV vasúti műhelyében lakatosinasként helyezkedett el, ahol a vasas szakmával és a fémkovácsolás technikájával ismerkedhetett meg, amelyet később művészi, szobrászi műfajjá fejlesztett.

1923-1926 között a faszobrászattal ismerkedett. 1926-ban Móra Ferenc és Petrovics Elek javaslata alapján Szeged város ösztöndíjával került a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Szentgyörgyi István volt a mestere. Harmadéves hallgatóként elnyerte a Ferenczy István-díjat (1929), majd ösztöndíjjal három hónapot töltött Rómában.

1949-ben megalapította a szegedi Képzőművész Kört. Éveken át igazgatója volt a szegedi Tömörkény Gimnáziumnak, ő hozta létre művészeti tagozatát (1960). Szobraira - amelyeken Medgyessy Ferenc, Mészáros László és Boda Gábor hatása érezhető - a művészi karakter kifejezésére való törekvés, az anyagelvűség és a műves megmunkálás jellemző.

Realista plasztikáinak fő témája a kétkezi emberek világa, a munka szépsége (pl. Hálódobó, Zsákolók). A régi fémszobrászat hagyományaihoz kötődve élesztette újjá a szoborkovácsolás művészetét. Érmek és plakettek mellett számos portrét (pl. Ady, Dante, Kodály) és emlékművet is készített (pl. a kisújszállási emlékmű, 1940).

Köztéri szobrainak többsége Szegeden van, pl. Móra Ferenc-, Tömörkény István-emlékmű, Katona József, Erkel Ferenc (a Szegedi Nemzeti Színház homlokzata), Juhász Gyula, József Attila, Halasfiú, Tavasz, Evezős.

AJÁNLÓ