Kistelek város honlapja

Egyben Vagyunk Közhasznú Egyesület

Az egyesületet 2011-ben 11 fiatal alapította, akik közösen egy ifjúsági közösségi rádiót üzemeltettek korábban. Egyesületünk célja, hogy a kistérségben élő, gyakran hátrányos anyagi és szociális helyzetben élő gyerekeknek alternatívát, kitörési lehetőséget tudjanak mutatni. Megmutatni azt, hogy a gyakran lehetetlen körülmények közül is van hova jutni. Talán éppen azzal a kis plusszal, amit az egyesület a tevékenységei által tud nyújtani.

AJÁNLÓ