Kistelek város honlapja

Szent Gellért Fesztiválra hív az egyházmegye

Tisztelt Zenekedvelő Közönség!

A Szeged-Csanádi Egyházmegye az idén immár 8. alkalommal rendezi Szegeden a Szent Gellért Fesztivált az egyházmegye első püspökének (1030–1046), a vértanú Szt. Gellértnek ünnepéhez (szeptember 24.) kapcsolódóan.

Az idei fesztiválnak sajátos hangsúlyt ad, hogy a negyedik napon, Szent Gellért ünnepén, csütörtökön vesszük ismét ünnepélyesen használatba a felújított Székesegyházat. Este 6 órakor szentmisét celebrálunk a Dóm előtti téren, majd az ünnepi beszédeket követően kerül sor a fesztivál egyik kiemelkedő szimfonikus koncertjére. Ez alkalommal kezdjük meg egyúttal az egyházmegye alapításának 1000. évfordulójára való felkészülésünket, a millenniumi ünnepségekre 2030-ba kerül sor.

Az idén először a Szent Gellért Fesztivál zenekara Budapesten, Szent Gellért vértanúságának helyéhez közel, a Vigadóban is koncertet ad.

A Velencéből érkező, a Szentföldre tartó, de csak Magyarországig eljutó Szent Gellért püspök kiemelkedő alakja a magyar történelemnek. A feltehetően lombardiai származású szerzetest 1015 augusztusában mutatták be István királynak, aki rábízta fia, Imre herceg neveltetését. A király később marosvári (csanádi) püspökké nevezte ki (1030), és igen nagy örömét lelte munkájában, a kereszténység megerősödésért folytatott igyekezetében, térítési, templomépítési, papnevelési tevékenységében. Gellért ott volt István király halálos ágya mellett is, és közös fohásszal ajánlották fel az országot a magyarok Nagyboldogasszonyának.

Szent Gellért püspök példakép lehet nemcsak a keresztények, hanem mindenki, és különösen is a nevelők számára. Alázatos, aszkéta élete, áldozat- és segítőkészsége, nevelői következetessége, valamint minden tettében megnyilvánuló szeretete, valamennyiünk számára követendő példa. Iránta való tiszteletből viseli nevét a szegedi Gál Ferenc Főiskola Zenetudományi Intézetének keretében működő Szent Gellért Akadémia és az évente megrendezésre kerülő zenei fesztivál.

Szent Gellérthez kapcsolódik a magyar zenéről szóló első írásos emlék is. Legendájában olvassuk, hogy egy alkalommal, amikor a királyhoz utazva egy házban vendégeskedett és meghallotta egy kézimalommal őrlő lány énekét, kísérőjéhez csodálkozva így szólt: Hallod-e Walter a magyarok énekét?

A hagyományteremtő Szent Gellért Fesztivál felemelő művészi, kulturális és különleges zenei élményeket ígér, valamint a legnagyobb természetességgel illeszkedik azon törekvések sorába, amelyek Szeged fesztiválvárossá válását segítik.

Dr. Kiss-Rigó László
szeged-csanádi püspök

Részletes program:

2015. szeptember 21. (hétfő)             

Zene és tudomány
Időpont: 17 óra
Helyszín: Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg terem

Prof. Robert Christian Bachmann, a Szent Gellért Fesztivál alapítójának és művészeti igazgatójának   köszöntője

Prof. Janka Zoltán: A kreativitás idegtudománya című előadása

Prof. Párducz Árpád: Ádám, Éva és a zene az agykutatás szemszögéből című előadása

Balassa Sándor (1935-): Párosítók - részletek

Tóth Péter (1965- ): Duo Concertante

Közreműködik: Szecsődi Ferenc - Liszt-díjas hegedűművész
                          Farkas Erzsébet - hegedű


2015. szeptember 21. (hétfő)             

Jótékonysági hangverseny
a Korábban Érkeztem Dél-alföldi Regionális Koraszülött Intenzív Osztályért Alapítvány javára
Időpont: 19.30
Helyszín: Dóm

Miklósa Erika és a Szegedi Szimfonikus Zenekar hangversenye
Közreműködik: Vajda Júlia - operaénekes
                          Szauer Bianka – hárfa
                           Tóth Bettina – hárfa (Kis Virtuózok ifjú tehetségei)

Georg Friedrich Händel (1685–1759): F-dúr concerto grosso

Georg Friedrich Händel (18685–1759): Rejoice, Rejoice – ária a Messiás c. oratóriumból

Antonio Vivaldi (1678-1741): C-dúr hárfaverseny, I. – szólista: Szauer Bianka (hárfa)

Georg Friedrich Händel (1685–1759): Let the Bright Seraphim – a Sámson c. oratóriumból

Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791):    Varázsfuvola – nyitány

Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791):    Alleluia az Exultate, jubilate c. kantátából

Georges Bizet (1838-1875): A III. felvonás előjátéka a Carmen c. operájából

Léo Delibes (1836-1891): Csengettyűária a Lakmé c. operából

                    Lakmé és Malika kettőse – közreműködik: Vajda Júlia

Glinka–Balakirev: A pacsirta – előadja: Tóth Bettina (hárfa)

Franz Schubert (1797–1828): Ave Maria

Bach–Gounod: Ave Maria

Vezényel: Gyüdi Sándor
                                                                                             
2015. szeptember 22. (kedd)               

Kamarakoncert - fiatal magyar és olasz szólisták közreműködésével
Időpont: 19.30
Helyszín: Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg terem

Salvatore Sciarrino (1947- ):  Ai limiti della notte – szóló csellóra

Kurtág György (1926- ): Árnyak – szóló csellóra

Bartók Béla (1881-1945): Hegedűduók

Luciano Berio (1925–2003): Das Lied – szóló klarinétra

Kodály Zoltán (1882-1967): Allegro serioso, non troppo, duó hegedűre és csellóra (Op. 7)

Piergiorgio Ratti (1991- ) Darab klarinét szólóra (világpremier)

Antonio Bartolomeo Bruni (1757-1821) : Duo Concertante Nr. 2 (Op. 4)  g-mollban, hegedűre és brácsára

Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791): A-dúr kvintett klarinétra és vonósokra (KV 5819)
                                                                             
2015. szeptember 23. (szerda)

I. szimfonikus koncert
Időpont: 19:30                                                    
Helyszín: Dóm                      

Ludwig van Beethoven (1770-1827): „Appassionata” nyitány (világpremier)
A zongoraszonátából az Allegro assai átiratát zenekarra Yoon Kuk Lee készítette (f-moll, Op. 57)

Antonio Vivaldi (1678–1741): Laudate pueri Dominum (RV 600)

Ludwig van Beethoven (1770-1827): VIII. szimfónia (F-dúr, Op. 93)

Vezényel: Robert Christian Bachmann, Yoon Kuk Lee
Közreműködik: Meredith Hoffman- Thomson  – szoprán

2015. szeptember 24. (csütörtök)                   

II. szimfonikus koncert
Szentmise a dóm felújítása alkalmából
Időpont: 18.00
Helyszín: Dóm


Ludwig van Beethoven (1770-1827): G-dúr románc hegedűre és zenekarra (Op. 40)
                                                            F-dúr románc hegedűre és zenekarra (Op. 50)
                                                            VII. szimfónia (A-dúr, Op. 92)

Vezényel: Robert Christian Bachmann, Yoon Kuk Lee
Közreműködik: Banda Ádám – hegedű
                         Sándor Zoltán – hegedű (Kis Virtuózok ifjú tehetsége)


2015. szeptember 25. (péntek)

Massimo Kórus (Korea) előadása
Időpont: 19.30
Helyszín: Dóm

Felcsendülnek Franz Biebl, Ralph Manuel, Nicholas White, Lee Hyeon-Cheol, Cho Hye-Young, Song Chang-Sik, John Rutter, Robert Delgado és Moses Hogan művei

Vezényel: Young-Sang Hong
Közreműködik: Massimo Kórus
                          Hyun-Ju  Lee - zongora


2015. szeptember 26. (szombat)                        

III. szimfonikus  koncert
Időpont: 19.30
Helyszín: Vigadó - Budapest

Ludwig van Beethoven (1770-1827): F-dúr románc hegedűre és zenekarra (Op. 50)
 
Ludwig van Beethoven (1770-1827): VIII. szimfónia (F-dúr, Op. 93)
 
SZÜNET
 
Ludwig van Beethoven (1770-1827): G-dúr románc hegedűre és zenekarra (Op. 40)
 
Ludwig van Beethoven (1770-1827): VII. szimfónia (A-dúr, Op. 92)
 
Közreműködik: Szent Gellért Akadémia Zenekara
                          Banda Ádám - hegedű
Vezényel: Robert Christian Bachmann, Yoon Kuk Lee
2015. szeptember 27. (vasárnap) 

IV. szimfonikus koncert
Szent Gellért Oratórium ősbemutatója
Időpont: 19.30
Helyszín: Dóm                     

Tóth Péter (1965- ): Szent Gellért Oratórium

Közreműködik: Szegedi Szimfonikus Zenekar
vezényel: Gyüdi Sándor

AJÁNLÓ