Kistelek város honlapja

Balla Jenő - hírlapíró

(1869. Kistelek - 1935. június. 18., Szeged)

Kistelek jeles szülötte Balla Jenő. Róla az irodalomtudományok művelői is csak kevés megbízható adatot ismernek. Korán elkerült szülőfalujából, feltehetően a családban történt döntő változások miatt. Középiskoláit Szegeden végezte.

1877-ben Kisteleken a tankötelesek névjegyzékében 8 évesként Blau Kobi néven szerepelt.

Foglalkozása hírlapíró volt. Ezen belül is a színházi életben szerzett magának nagy tiszteletet és tekintélyt színikritikái révén. A Színházi Újság 1913. augusztus 30. száma, mint Szeged neves színikritikusát mutatja be. Jó barátja volt Móra Ferencnek. Írásait álnéven, Byll aláírással közölte. 1908-ig használta a Blau nevet.

Kisteleki Ede - költő

(1861. november 26., Kistelek - 1931. május 14., Budapest)          

Apja Reichlinger Ede, kisbirtokos és '48-as honvéd őrmester volt. Birtokuk elvesztése után kereskedésből éltek.

Kisteleki Ede gimnáziumi tanulmányait Szegeden a piaristáknál végezte, ahol korán feltűnt írói képessége. Díjat nyert Vak Bottyán című verses elbeszélésvel. Részt vett az 1879-es nagy szegedi árvíz mentési munkálataiban. Budapesten az egyetemen bölcseletet és jogot hallgatott.

1882-ben lépett a Magyar Újság szerkesztőségébe, ahol tárcákat, karcolatokat, népies elbeszéléseket írt. Ugyanezen időben a Koszorú, Ország-Világ és a Petőfi Társaság Lapja is közli költeményeit és novelláit. Később a Pesti Hírlap munkatársa lett, utána pedig a Pesti Naplónál dolgozott. Írásait további lapok is közölték, mint például a Fővárosi Lapok, a Vasárnapi Újság, illetve a Képes Családi Lapok. Mikszáth Kálmán ifjúkori barátja, Tanítványa Gyulai Pálnak és lakótársa Reviczky Gyulának. Szívesen tölti idejét írók kávéházi asztalánál.

1890-től a Szegedi Híradó, utóbb a Szegedi Napló munkatársa és helyettes szerkesztője. Szerkesztette a Magyar Alföld című, 1895-ben Szegeden indult irodalmi folyóiratot.

A Szegedi Híradóban közigazgatásra vonatkozó cikkei, elbeszélései és költeményei jelentek meg. Szívesen írt még filozófiai témákról, vallásról, családról a szülőföld és a haza szeretetéről. Lírai költészetének visszatérő motívuma az Alföld - tanyáival, akácos házaival, gólyafészkes nyárfáival. Az Alföld szeretete nála gyermekkori élmény.

Az istenség eszméje, a vallásos megnyugvás és imádat fontos része a költő lelki világának. Egész költészetét átfedi az ótestamentumi tiszta istenhit. Imádkozik egészségért, gyermekeiért, a békéért, a hosszú életért, az emberiségért, a hazáért, szabadágért, a családért. Könyörgések Könyve című kötetét magyar származású New York-i műfordító William Loew ültette át angol nyelvre. A The Standard amerikai képeslap 1912-ben magyaros keretben közölte a költő arcképét, s teljes oldalon hozta a Mózes halála című versét. Szintén 1912-ben a Dongó című New Yorki irodalami lap jubileumi számában közölte Kisteleki Ede Inri című balladáját.

Szegeden a város legtekintélyesebb hírlapírói közé küzdötte fel magát, szerkesztőségbeli kollégája Gárdonyi Gézának, Tömörkény Istvánnak, Móra Ferencnek, Juhász Gyulának. Bródy Sándor is barátja volt, vele látogatott el többször Újvidékre. Itt ismerkedett meg Kohn Emmávak, akit 1891 decemberében feleségül vett. Három fia és két lánya született.

1920-ban vonult nyugalomba és Budapestre költözött. Itt is halt meg 1931. május 14-én.

1932-ben megalakult az Országos Kisteleki Ede emlékbizottság, melynek elnökei: Klebelsberg Kunó és Márkus Miksa. Juhász Gyula versben búcsúzott el tőle, címe: A költőnek. 1933. június 18-án Kisteleken utcát neveztek el róla. A költő Szegeden a Maros utcában lakott. Itt is ugyanolyan tábla őrzi emlékét, mint szülőfalujában, Kisteleken. Lánya az 1970-es években alapítványt tett, amelybol a kuratórium a Kisteleki-pályázatra beküldött szegedi helytörténeti, muvelodéstörténeti, néprajzi tanulmányait jutalmazza.

Kováts J. István - teológus, politikus

(1880. november 20.1965. október 4.)

Teológiai professzor, egyházkerületi főjegyző, országgyűlési képviselő, a Független Kisgazdapárt alelnöke

Apja szegény kovácsmester, majd gépész volt. Hat és fél éves korában Budapestre került. Édesapja, akinek tíz gyermeke volt, művelt iparost akart belőle nevelni. Tanárai azonban azt ajánlották az apának, hogy adja a fiát mérnöki pályára.

A reáliskolai érettségi után nem a műegyetemre, hanem a jogi egyetemre iratkozott be, s élénk részt vett az ifjúság társadalmi és politikai mozgalmaiban. Diák Otthonok szervezését követelte, hogy tanulni vágyó szegény diákok is végezhessenek egyetemet. Az egyetemi ifjúságnak gyönyörű Kossuth-serleget szerzett, buzgó ápolója volt a Rákóczi-kultusznak, s igyekezett szorosabbra fűzni a magyar-lengyel barátságot.

1918-ban a protestáns ügyek kormánybiztosává nevezik ki.

A tanácsköztársaság bukása után a Kisgazdapárt alelnöke volt. Az enyingi kerület választotta meg kisgazda- és földmívespárti programmal képviselőjévé. A Nemzetgyűlésen amelynek 1920-1922 között volt tagja - mindjárt első felszólalásával nagy sikert aratott. Később is több ízben tartott főleg közjogi és külügyi kérdésekben tetszéssel fogadott beszédeket. Nagy visszhangja volt a debreceni templomgyalázás alkalmából tartott felszólalásának.

A Teleki-kormány alatt a miniszterelnökség létszámához tartozó kultuszminiszteri államtitkár volt, néhány hónap múlva azonban, hogy a királykérdésben szabad kezet biztosítson magának, állásáról lemondott. Lelkes vezető harcosa a királyválasztóknak.

Mikó Sándor - Iparművész

(1927. április 4. – Budapest, 2014. március 15.)

Kétszeres Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész, iparművész, bútortervező.

Édesapja asztalosműhelyében tanoncként, majd segédként ismerkedett meg a szakmával, majd 1948-ban asztalosmester képesítést szerzett az Újpesti Felső-ipariskola faipari tagozatán. 1948-1953 között elvégezte a belsőépítész-bútortervező szakot a Magyar Iparművészeti Főiskolán, ahol Kaesz Gyula, Juhász László, Németh István és Hornicsek László voltak szaktanárai, mesterei.

1953–1956-ig a Középülettervező Vállalatban (KÖZTI), majd 1957–1975 között a Kereskedelmi Tervező Intézetben (KERTI) dolgozott először osztály-, majd irodavezetőként, s ahol kereskedelmi és vendéglátóipari létesítményeket (vendéglőket, szállodákat), bútorokat, berendezéseket, egyedi használati tárgyakat tervezett, majd 1973–74-ben a Belvárosi Vendéglátóipari Vállalat művészeti tanácsadója lett. Nevéhez fűződik például a Dunapark Kávéház belsőépítészeti kialakítása 1968-ban.

Munkái mellett a Magyar Iparművészeti Főiskolán állandó óraadó volt, majd 1975–1988 között docensként vezette a Faipari Formatervező Stúdiót. Később tanított a Balogh Rozália Ruhatervezőben is. 1989-től szabadfoglalkozásúként állandó tervezője volt a debreceni Hajdúthonet, illetve a veszprémi Balaton Bútorgyárnak. Több külföldi magyar étterem, követségi és kereskedelmi kirendeltség, magyar képző- és országos iparművészeti kereskedelmi kiállítás tervezését végezte. Részt vett valamennyi magyarországi és számos nemzetközi kiállításon.

A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének (MKISZ) tagja, illetve főtitkára (1968–1977), a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) Iparművész Tagozatának (1996–1999), majd Belsőépítész Tagozatának (1999–2002) pedig vezetője volt.

1997-ben egyik alapítójaként szervezte meg a Zsennyei Belsőépítész Találkozót, amely szakmai konferencia azóta hagyományosan megrendezésre kerül.

Munkáira a funkciókövetésen túl az esztétikus formatervezés, változatos anyaghasználat, téralakítására pedig az építészeti rendhez való igazodás jellemző.

Polgár Gyula - labdarúgó

(1910. február 8. – Sydney, 1992. június 26.)

Világbajnoki ezüstérmes labdarúgó, edző. Csatár, fedezet és jobbhátvéd poszton is játszott.

1926 és 1929 között szülőhelyén játszott, a Kisteleki TE csapatában. 1930-ban került a fővárosba, először a Hungáriához, de bajnoki mérkőzésen nem mutatkozott be. 1931-ben a Budai 11 csapatához került és itt 64 bajnoki mérkőzésen szerepelt. Innen került be a válogatottba, majd 1933-ban a Ferencvároshoz igazolt. A Ferencvárossal 4 bajnoki címet nyert, 243 bajnoki mérkőzésen 30 gólt szerzett. 1945 és 1947 között az MTK labdarúgója volt és 81 mérkőzésen, 1 gólt szerzett. 1947-48-ban Olaszországban játszott és fejezte be az aktív labdarúgást.

1932 és 1942 között 26 alkalommal szerepelt a válogatottban és 2 gólt szerzett. Tagja volt az 1938-as franciaországi világbajnokságon ezüstérmet szerzett csapatnak. A válogatottban hét poszton is szerepelt. Játszott a hátvédsor mindhárom, a két szélsőfedezet, a középcsatár és a balösszekötő helyén is. Pályafutását csatárként kezdte, de 1933-ban, amikor az olaszok elleni Európa-kupa találkozón Korányi Lajos lábát törte, a védelemben kapott feladatot és kifogástalanul megoldotta.

1948 és 1956 között Kiskunfélegyházán, Nagymányokon és a Pécsi Lokomotívnál volt edző. 1956-ban elhagyta az országot és Ausztráliában telepedett le. Az Apia Sydney csapatával háromszor nyert ausztrál bajnokságot. Ezenkivül dolgozott a Panhellenic és a St. George Budapest csapatánál is.

Tápai Antal - szobrász

(1902. április 6., Kistelek - 1986. szept. 20., Szeged)          

Szegeden járt polgári iskolába, de szülei szűkös anyagi helyzete miatt továbbtanulni nem volt lehetősége. A MÁV vasúti műhelyében lakatosinasként helyezkedett el, ahol a vasas szakmával és a fémkovácsolás technikájával ismerkedhetett meg, amelyet később művészi, szobrászi műfajjá fejlesztett.

1923-1926 között a faszobrászattal ismerkedett. 1926-ban Móra Ferenc és Petrovics Elek javaslata alapján Szeged város ösztöndíjával került a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Szentgyörgyi István volt a mestere. Harmadéves hallgatóként elnyerte a Ferenczy István-díjat (1929), majd ösztöndíjjal három hónapot töltött Rómában.

1949-ben megalapította a szegedi Képzőművész Kört. Éveken át igazgatója volt a szegedi Tömörkény Gimnáziumnak, ő hozta létre művészeti tagozatát (1960). Szobraira - amelyeken Medgyessy Ferenc, Mészáros László és Boda Gábor hatása érezhető - a művészi karakter kifejezésére való törekvés, az anyagelvűség és a műves megmunkálás jellemző.

Realista plasztikáinak fő témája a kétkezi emberek világa, a munka szépsége (pl. Hálódobó, Zsákolók). A régi fémszobrászat hagyományaihoz kötődve élesztette újjá a szoborkovácsolás művészetét. Érmek és plakettek mellett számos portrét (pl. Ady, Dante, Kodály) és emlékművet is készített (pl. a kisújszállási emlékmű, 1940).

Köztéri szobrainak többsége Szegeden van, pl. Móra Ferenc-, Tömörkény István-emlékmű, Katona József, Erkel Ferenc (a Szegedi Nemzeti Színház homlokzata), Juhász Gyula, József Attila, Halasfiú, Tavasz, Evezős.

Varga Ferenc - történész, pap

Varga Ferenc

(1837. január 28. Kistelek - 1906. december 05., Szeged)  

Varga Ferenc plébános 1837. január 28-án született Szegeden, ahol iskoláit is végezte. 1861-ben szentelték pappá. Egy esztendeig a szegedi belvárosi, majd a móravárosi elemi iskolában volt hitoktató. 1865-ben a gyoroki, 1879-ben a csókai plébánia vezetője.

1880-tól segédlelkész, majd lelkész Kisteleken. 1893-ban Szeged belvárosi plébánosává választották. Ifjabb korában a Szegedi Híradó-ban történelmi elbeszéléseket és közérdekű tárcákat írt. Történelmi szakmunkái a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Társulat

Értesítőjében, a Dugonics Társaság Évkönyveiben jelentek meg. Nagymértékben hozzájárult Reizner várostörténeti oklevéltárának összeállításához. Szegeden halt meg 1906. december 5-én.

Főbb művei:

  • Szeged város története a legrégibb időktől a török foglalásig, Szeged 1877.
  • Szeged városának viszonyairól, Délmagyarország szőlőművelése és borkereskedelméhez a XIV. és XV. században
  • A szegedi Szandzsák és Csongrád megye.

Vicsay Lajos - helytörténész

(1897. Kistelek - 1978. február 19., Szeged)           

Vicsay Lajos 1897-ben született Kisteleken. Elemi iskolai tanárként kezdte pályáját, majd a polgári iskola létrejöttekor annak oszlopos tantestületi tagja lett. Áldásos, odaadó pedagógusi munkát végzett, s mint történelem szakos tanár korán felismerte a helyismeret és helytörténet fontosságát.

Jelentős mértékben kivette részét a '20-as évektől egyre erőteljesebben kibontakozó iskolán kívüli népművelés szervezésében és lebonyolításában. Pedagógiai műveltségének és modern gondolkodásának egyik bizonyítéka, hogy a szülők és az iskola kapcsolatára igen nagy hangsúlyt fektetetett. A másik erre vonatkozó bizonyíték maga a korábban már említett tanügyi (pedagógiai, módszertani) folyóirat, A Magyar Ünnep elindítása. 1933 őszétől már a szegedi polgári iskolában (ma Madách Imre Általános Iskola) dolgozik.

Kisteleki tanárkodása során a helytörténet kiváló dokumentumait és tárgyi emlékeit gyűjtötte össze egy majdani múzeum számára. Ennek megalkotására azonban életében nem került sor, a muzeális tárgyak későbbi sorsa nem ismert.

A gyűjtőmunkája nyomán 1929-ben megjelent Kistelek története című munkája mai napig is hasznos alapja a helytörténet művelőinek, főként bőséges fényképmellékletei miatt. Egyes részei viszont jobbára a keletkezés körüli állapotokat rögzítik, így nem mindig folyamatos a község történetének bemutatása.

1955-ben elkészült és kéziratban maradt 18 oldalas munkája A helytörténet az iskolai oktatásban címmel. 1965-ben a Köznevelés közöl róla cikket. A Dél-magyarország 1978 februárjában közli gyászhírét. 81 évet élt. Gazdag pedagógusi életpályája során, ha csak rövid időt is töltött Kisteleken, maradandó emléket hagyott maga után e település művelődéstörténetében.

AJÁNLÓ

 

 


 



 


 


 


Európa a Polgárokért Program